2017. október 21.

Ma Orsolya napja van.

Szavazás

Önnek van konyhakertje?

Műsoraink

2017. 10. 10., kedd vissza az előző oldalra

Komárom

Húsz év a családok szolgálatában

A Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézményének gondozottjai adtak műsort az Arany 17-ben tartott, az intézmény 20. születésnapját ünneplő rendezvényen. Az eseményen jelen volt dr. Kreft-Horváth Lorán alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

1997. október 7-én alakult meg a Komáromi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. A szervezet létrejöttét a képviselő-testület szorgalmazta a két funkció összevonásával.

- Tulajdonképpen az alapító okiratunkkal indultunk el. Első eszközeinket pályázati forrásból vásároltuk. Még irodánk sem volt, amikor elkezdtük a családlátogatásokat. Először persze bizalmatlanul fogadtak bennünket, kapcsolatok kialakítására volt szükség. Erre törekedtünk a hatósági szervekkel és a civil egyesületekkel is - tudtuk meg Csöngei Ildikótól, a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézményének vezetőjétől.

Az induláskor hárman voltak, ma tizenheten dolgoznak a szervezetné, többen két-három diplomával és folytonos önképzéssel.

- Minden elért eredményre nagyon büszke vagyok. Az elmúlt években olyan kollégák vettek körül, akik kreatívak, maximalisták, mint én és szakmai alázat van bennük. Így tudtuk az akadályokat, a változásokat zökkenőmentesen megoldani - mondta a vezető.

Az intézmény életének legfontosabb mozzanatait dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester ismertette. Kifejtette, hogy a legnagyobb változás tavaly zajlott le, amikor nemcsak nevében, de feladatkörben is módosult a szolgálat. Az alpolgármester külön méltatta az intézmény által végzett szakmai munkát: az adománygyűjtéseket, és osztásokat, a kríziskamra működtetését, az uniós támogatással, illetve az önkormányzat hozzájárulással megvalósuló élelmiszerosztásokat, a karácsonyi ajándék és élelmiszergyűjtéseket, a nagycsaládos karácsonyi ünnepségek megszervezését, a nyári táborok, játszóházak, kézműves foglalkozások lebonyolítását. Szólt arról a sok észrevétlen, de nélkülözhetetlen kötelező feladatról (kapcsolattartás, konzultáció, mediáció, iskolai és óvodai szociális munka, munkaerő piaci tanácsadás egészségkárosodottak részére, családterápia, jogi és pszichológiai tanácsadás) melyeket a Családsegítő végez városunk közössége érdekében.

- Csak 2016-ban több, mint 5000-en kérték a Tám-Pont segítségét, ami naponta húsz felkeresést jelent. 145 gondozott gyermekük volt tavaly és több, mint 3000 hatósági intézkedésük - emelte ki az alpolgármester.

Dr. Molnár Attila szavait dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző tolmácsolta az egybegyűlteknek.

"A rászorulók, a betegek, az elesettek, vagy egyszerűen csak azok, akik adott élethelyzetben külső segítségre szorulnak mindig tudják, és tapasztalják, hogy az önkormányzat, és annak intézményi rendszere ott áll mögöttük, tiszteli, megbecsüli és segíti őket hétköznapi gondjaik enyhítésében.

Ezért mindig külön öröm, és megtiszteltetés számomra, ha olyanokat köszönthetek, ha azoknak mondhatok köszönetet, akik napi munkájuk során a város szociális életének szervezésével, annak minőségi javításával, a családokkal, az egyénekkel foglalkoznak.

Az a csendes, alázatos, sok szerénységgel és odaadással végzett szolgálat, melyet az 1997. október 7-én, azaz épp 20 éve alapított, korábbi nevén Komárom Város Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata (mai elnevezésével Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény) végez kivételesen fontos és értékes a város közösségének-, a komáromiaknak az életében.

A város polgármestereként köszönöm Önöknek az elmúlt két évtized szolgálatát!"

A Tám-Pont az önkormányzattól ajándékot is kapott. Komárom a TOP pályázatnak köszönhetően barnamezős beruházásként a volt Raksped területén egy új szolgáltató központot hoz létre. Ebbe az épületbe költözik át az intézmény is. A munkálatokkal 2019. december 31-ig kell elkészülni.

Csöngei Ildikó ezzel kapcsolatban elmondta, az új helynek köszönhetően további szolgáltatásokat kínálhatnak majd, és elindulhat a lakótelepi és az utcai szociális munka is.