2017. június 25.

Ma Vilmos napja van.

Szavazás

Önnek van konyhakertje?

Műsoraink

2017. 06. 02., péntek vissza az előző oldalra

Komárom

Elképesztő eredményt ért el a Feszty futball csapata

Az első korcsoportos labdarúgó országos diákolimpián bronzérmet szerzett a Feszty csapata. Az eredmény azért is parádés, mert az elmúlt 20 évben sem megyei, sem komáromi csapat nem nyert ezen a rangos megmérettetésen. Az edző elsősorban a játékosok lelkesedésében látja a siker titkát.

- Szeptemberben és tavasszal zajlottak a körzeti döntők, ahol a petőfiseket, illetve az ácsi Gárdonyi csapatát utasítottuk magunk mögé. Ezzel jogot szereztünk a megyei döntőre, ahol a körzet bajnokaival kerültünk szembe: Tatával, Tatabányával és Doroggal. Legyőzőre itt sem találtunk. A diákolimpia döntőjébe 19 megye és Budapest bajnoka szerepelt - mondta el a Feszty iskola testnevelője, Pekár Bence.
A diákolimpia mérkőzései Fonyódligeten zajlottak, több napon át. A kezdés a fesztysek számára nem ment zökkenőmentesen. A kapus eltörte a kezét, így ő főszurkolóvá lépett elő. Szerencsére a helyettese parádésan teljesített. Egy másik játékos pedig belázasodott, így a nyolcad és a negyeddöntők során nem tudott játszani.

- A bronzmeccs félidejében jelezte, hogy mindenképpen szeretne pályára lépni, mert úgy gondolja a csapatnak szüksége van rá, végül ő rúgta a győztes gólt - mesélte az edző, aki elsősorban a fiúk lelkesedésének tudja be a sikert.

A fesztysek közül többen az iskolán kívül is futballoznak, többen a KVSE és a Győri ETO igazolt játékosai.

- Elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Az összefogásnak meglett a gyümölcse - vélekedett Varga Zsombor csapatkapitány.

A fiúk nagy része a következő tanévben korcsoportot vált, ahol már nagyobb pályán, nagyobb létszámmal zajlanak a mérkőzések, ám Pekár Bence szerint itt is megállják majd a helyüket, és pár év múlva ismét megcélozhatják a diákolimpiai szereplést.

A bronzmeccs eredménye 2:1 lett a Feszty javára. A győztes gólt Barsi Bendegúz és Varga Zsombor rúgták.